Apám, Fahídi Dezső

Az én életemben is, mint többnyire minden (kis)lányéban, az atyai tekintély megkérdőjelezhetetlen, feltétel nélküli, kétségbe vonhatatlan. Nekem is apám volt az, akiben természetszerűen bíztam, ő tudott mindent a legjobban, biztos, hogy az övé mellett nem volt más akarat, amit ő akart, az volt a legjobb.

.....

Egyszer csak belém hasított a borzalmas felismerés, hogy nem volt elég tág az atyai horizont, se nem elég színes az atyai fantázia: nem tudta elképzelni feleségét és kisebbik imádott lányát egy hullahegy közepén, vagy engem csont-bőrig lefogyva, kényszermunkásként egy német koncentrációs táborban.

.....

Édesanyám a mai Bartók Béla úton ment Pesten a nagynénjével, és egészen véletlenül, szervezés nélkül, szembe jött egy debreceni fiú. Magas volt, szőke és kék szemű. Irma is magas volt, barna és fekete szemű. Irma szíve akkorát dobbant, hogy elsápadt és elpirult egymás után, Dezsőnek meg állítólag nyitva maradt a szája, ahogy Irmát megcsodálta. Egyikük sem tudta, hogy csak szervezés kérdése volt az egész, de mindenki más a családban igen.

.....

Nagyon szerettem apám puha Faber ceruzáit, saját kezével faragta őket gyönyörűre, de soha egy darabot nem vittünk haza. Mert ami az irodában volt, az a cégé volt, nem apámé.

Az én esti Apukám nem könyvből mesélt, azt megtette rajta kívül
mindenki más, egész nap. Ő azonban a fejéből mesélt. Mert az én esti
Apukám tudós volt. Minden mese így kezdődött:
– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány: Éva.

.....

Sok évtizednek kellett elmúlnia ahhoz, hogy édesapám cselekedeteit kritika alá mertem volt vonni. A neki „Fel Nem Tett Kérdések” listáját vezeti az a késői érdeklődés, hogy vajon miért tette? Pontosabban, hogyan lehetett, a sok eszével, olyan naiv, hogy bármit is remélni mert a kikeresztelkedéstől. Tudom, hogy bennünket akart menteni. Tudom, milyen nehéz az embernek saját magát vállalnia, amikor az egész világ körülötte azt harsogja, hogy vállalhatatlan! De az ember mégis az, ami: önmaga. Ezt pedig vállalnia kell, minden körülmények között.

.....

A Fahídi Testvérek Fatelepe Rt., amit apám és bátyja alapított 1924- ben, Debrecenben, az emberek becsületéből élt. A kis hivatalnokok, iparosok, főleg asztalosok, a parasztok, majdnem mindenki, hitelbe vette a fát, amelyből házat építettek, bútort készítettek. A hitelek sok évre, akár évtizedre szóltak. Ha biztosítva is voltak, kockázattal jártak. Csakhogy a kockázatot akkor természetesen vállalták a hitelezők, abban a biztos tudatban, hogy nem csapják be őket,

.....

Apám is, mint többi fiútestvére, tizenhárom éves kora után önellátásra kényszerült, ha tanulni akart. Tőkéje más nem volt, mint a saját esze, hát azt kellett forgatnia. ... korrepetált. És olvasott, olvasott, olvasott, mindent, ami a kezébe került. Vesszőparipája a szabatos, választékos stílus, a nyafogás nélküli, helyesen hangsúlyozott magyar beszéd. Mekkora utat kellett megtennie a fehérgyarmati szabóműhelyből, hogy idáig jusson!?